A TISZA párt közleménye szerint a Fidesz tudatos és szervezett akciókkal próbálja belülről bomlasztani a párt közösségét. Magyar Péter Facebook-posztja szerint nem új jelenségről van szó: már a kezdetek óta kísérletezik a kormánypárt beépített emberekkel, akik a TISZA különböző szintjein önkéntesként, szervezőként, vagy akár vezetőként próbálnak pozícióba kerülni.
Tovább olvasomCímke: Magyar Péter
Félelmetes bejelentés: a magyar állami hadiipart hamarosan privatizálják
Magyar Péter azt is hozzátette, hogy a vevőként bejelentkező (Fidesz-közeli) 4iG részvényesei között külföldi tulajdonosok is vannak. Íme az eddigi legsúlyosabb nemzetbiztonsági kérdésünk?
Tovább olvasom“A MÁV vezetői utasításban kapták, hogy a jelentősen késő vonatokat nem jeleníthetik meg a vonatinformációs rendszerben”
Magyar Péter és Juszt László is beszámolt erről a kis “apróságról”, hiszen ha valami nem derül ki, az nincs is. Úgy tűnik, hogy a hatalmas hosszú hétvégés MÁV-égés után megtalálták a módszert a kormánynál, hogyan tüntessék el a vaskos vasúti késéseket. Egyszerűen nem szabad információt adni róluk. Találkoztunk már a jelenséggel?
Tovább olvasomIsmét a Tisza önkénteseire támadtak, az autójuk szélvédője is betört – videó
Ismét arról posztolt Magyar Péter, hogy a Tisza párt önkénteseire támadtak, ezúttal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kondó településén.
Tovább olvasomDalra fakadt Magyar Péter – Lázár Jánosnak üzent
A politikai kommunikáció egy szokatlan módját választotta Magyar Péter, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter üzenjen a MÁV újabb tragikus napja után.
Tovább olvasomMagyar: a pedofilmentegetés után itt a Fidesz újabb “kegyelmi botránya”
Mint ismeretes, a Fidesz által többszörösen kitüntetett, a gyermekvédelemben dolgozó igazgatót vettek őrizetbe emberkereskedelem és más súlyos bűncselekmények gyanúja miatt. Magyar Péter szerint ez a teljes rendszerről kiállítja a bizonyítványt, ez egy újabb óriási botrány.
Tovább olvasomNyílt levélben vádolják bűncselekménnyel Pócs János képviselőt
A kormánypárti képviselő nyíltan megvádolt egy férfit, aki ugyan nem tagja a Tisza Pártnak, de részt vett Magyar Péter zarándoklatán. Pócs közzétett egy olyan dokumentumot, ami Nagy János szerint személyiségi jogot sért, ez pedig bűncselekmény.
Tovább olvasomMagyar: az ukrán titkosszolgálati kémnek kikiáltott Hollónak baráti kapcsolata van Orbán Viktor egyik családtagjával
A Tisza Pártot és vezérét akarja a kormánymédia mindenáron az ukrán titkosszolgálatokkal összesározni, ám egyre több információra derül fény arról, hogy Holló Istvánnak valójában a Fidesz számtalan emberével van baráti jó viszonya és üzleti összefonódása. Erre hívta fel a figyelmet Magyar Péter, konkrét személyeket megnevezve.
Tovább olvasomNémeth Balázs fideszes propagandista a közösségi médiában tette közzé saját, sorozatos közúti veszélyeztetéseit – videó
Magyar Péter hívta fel a figyelmet, hogy az M1 köztévé híradójából ismert, azóta a Fidesz frakció-szóvivőjévé átvedlett Németh Balázs megörökítette és közzé tette, ahogy videókészítés közben úgy vezet, hogy mások életét veszélyezteti. A TISZA frontembere szeretné, ha ennek súlyos következménye lenne.
Tovább olvasomMagyar: az ukrán kémkedéssel gyanúsított ember rendkívül jó kapcsolatot ápol a Fidesszel, a belső körükhöz tartozik
A TISZA Párt vezére felhívta a figyelmet arra, hogy a kormánypártok folyamatosan őket akarják összemosni a külföldi titkosszolgálatokkal, ehhez képest a Fidesz által ukrán kémként azonosított Holló István Orbánék belső köréhez tartozik, a NER gazdasági elitjével közös üzletekben volt érdekelt.
Tovább olvasom