Három-négy évvel ezelőtt még kirobbanthatatlannak tűnt a NER énekesnői vezérszerepéből a fiatal, de aránylag sok botrány által övezett Tóth Gabi. Az utóbbi másfél esztendőben azonban láthatóan kiesett a kosárból és inkább Muri Enikő kezdi átvenni a helyét a Fidesz rendezvényein.
Tovább olvasomCímke: béke
Hatalmas tömeg élén vonult Magyar Péter Szolnokon
Bár a kormányközeli média többször is megkérdőjelezi, hogy a Tisza Párt első embere egyáltalán gyalog teszi-e meg a nagy utat, autóból kiszállós fényképekkel igyekeznek zavart kelteni. Pedig csak annyi dolguk lenne, hogy figyelik a folyamatos élő adást, ahol kerek-perec kiderül, hogy Magyar Péter (is) kizárólag gyalogszerrel teszi meg az utat. Szombaton kora este Szolnokra ért.
Tovább olvasom“Meg fogjuk csinálni, fájni fog. Vér, könny, sírás, veríték, fájdalom” – újabb részletek a Fidesz háborús beszédéből
Ha azt gondoltuk, mindent hallottunk a Fidesz-kormány honvédelmi miniszterének ijesztő, háborút vizionáló beszédéből, tévedtünk. A vezérkari főnök úgy véli, “ha a Leopárd lő éjszaka Szomódon, az a szabadság hangja.” Szerinte “ez a változás ez több, mint fájdalmas lesz.” Mindez most is megtalálható a Magyar Honvédség oldalán.
Tovább olvasomÚjabb ijesztő részlet: 66 harckocsit adott az Orbán vezette Fidesz Szerbiának
Nyilván szigorúan a béke jegyében. Az eredeti hírek szerint 26 korszerű harckocsit adtunk el a Vucic vezette szerbeknek, ám az ottani hírek szerint 66 harci járműről van szó és valójában ajándékba adtuk a balkáni háború felé haladó Szerbiának. Elképesztő, újabb “meghökkentő véletlen” a békepártiság jegyében.
Tovább olvasomElképesztő: Trump propagandistái már durván szidják, sőt, kommunistázzák XIV. Leó pápát
A Donald Trumpot támogató MAGA-mozgalom nem éppen lelkesedik a tegnap megválasztott egyházfő iránt, egyből nekiestek a chicagói származású új pápának. A migránssimogató, marxista, woke-párti jelzők még az enyhébbek közé tartoznak. Nesze nekünk keresztény béke és összefogás.
Tovább olvasomElintézhető volt egy kézlegyintéssel? Ijesztő a Fidesz háborús készülődése és kijelentései
A kormánypárti narratíva természetesen igyekszik elbagatellizálni a honvédelmi miniszter háborús kijelentésének súlyosságát. Ha azonban még néhány mondatot a külügyi államtitkártól is melléteszünk, már végképp nem vicces a dolog. Ezt szintén fideszes politikus nyilatkozta nem is olyan régen. Most melyik oldal a háborúpárti?
Tovább olvasomHonvédelmi miniszter: Szakítsunk a békementalitással
Egy csütörtök reggel nyilvánosságra hozott egyperces hangfelvételen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter arról beszél, hogy a kormány eltávolodik a korábbi békepolitikától. Magyar Péter már hétfőn utalt arra, hogy birtokába került egy dokumentum, amit „a Fidesz őszödi beszédének” nevezett, de konkrétumokat akkor még nem árult el. Szerda este bejelentette, hogy másnap reggel nyilvánosságra hozzák a bizonyítékot, amely szerinte világossá teszi: a kormány éveken át hazudott a békéről, miközben a háttérben háborús előkészületeket tett.
Tovább olvasomBékemisszióban háború indult a független sajtó ellen
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elítél minden olyan hatalmi akciót, mellyel a független sajtó működését kívánják akadályozni. E törekvések közé soroljuk azt a hétfőn villámgyorsan megjelent kormányhatározatot, mely elvben a háborús propaganda ellen szól, valójában azonban újra a független média normális működését fenyegeti.
Tovább olvasomMegint lehullt a lepel: választás előtt, választás után – hogy is van ez a háborús propaganda?
Június kilencedike előtt egy hónapon át úton útfélen csak az jött velünk szemben plakátokon, televíziós és internetes hirdetések tízezreiben, hogy állítsuk meg a háborút, erre csak a Fidesz képes és csak a kormánypárt békepárti. Nézzük meg, hogy változott ugyanazon a helyen a plakátolás a választások előtt és után. Világosodik?
Tovább olvasomGulyásból lett csordás – András és Bogár élete Kunmadarason
Manapság a legtöbben a mobiltelefonok bűvöletében éljük mindennapjainkat; ha látunk valami vicceset, érdekeset, meglepőt, azon nyomban lövünk egy fotót és megosztjuk a barátainkkal, ismerőseinkkel. Ugyanilyen lelkesedéssel pörgetjük át minden reggel a kedvenc híroldalainkat és végigkíséri napjainkat és perceinket a ‘semmiből ki nem maradás’ irányító elve.
Tovább olvasom