Naponta összeomlik a közlekedés, a MÁV szerint mégis javult a pontosság

Bár májusban sem maradtak el a rendkívüli helyzetek és forgalmi zavarok, a MÁV mégis azt tette közzé a napokban, hogy jelentős javulást ért el a menetrend szerinti közlekedés terén. Az adatok szerint országosan 4%-kal nőtt a vonatok pontossága a tavalyi év azonos időszakához képest.

Tovább olvasom

Sokan válaszokat várnak a szolnoki gyermekvédelem problémáira

Egészen az Országgyűlésig jutott a Népszava június 4-én megjelent cikkének témája, amelyben súlyos problémákra hívta fel a figyelmet a szolnoki gyermekvédelmi rendszert illetően. Az ügyről a Szol24-en is olvashattak, ezúttal pedig Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője „Gyermekvédelem Fidesz-módra – mi lesz az elhelyezésre váró 2 500 gyermekkel?” címmel intézett írásbeli kérdést Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

Tovább olvasom

Újszászi tanintézmény nyerte „Az ország legjobb iskolája” címet egy frissen alapított díjjal

Első alkalommal hirdették meg Az ország legjobb iskolája elnevezésű elismerést, amelyet közönségszavazással ítéltek oda. A győztes végül egy kisvárosi intézmény, az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola lett, a Telex felületén lebonyolított voksoláson ők kapták a legtöbb szavazatot.

Tovább olvasom

Nyílt levelet írt Orbán Viktornak Szolnok polgármestere

Györfi Mihály, Szolnok polgármestere nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A levél személyes hangvétellel indul, Györfi emlékezteti a kormányfőt arra, hogy felnőtt életének első éveit Szolnokon, a Széchenyi lakótelepen töltötte családjával. Ennek fényében azt reméli, hogy a város és annak lakói nem váltak közömbössé a miniszterelnök számára.

Tovább olvasom