Ott voltunk hazánk legnagyobb integrált energiatárolójának átadásán Szolnokon – Képek

Megosztás

A MAVIR ZRt. a mai napon, június 27-én, pénteken ünnepélyes keretek között adta át új integrált villamosenergia-tároló rendszerét Szolnok városában. „A létesítmény és az esemény fontos mérföldkő a magyarországi villamosenergia-rendszer életében, és a megújuló források hatékony hasznosításában egy új korszak nyitánya” – emelte ki a MAVIR ZRt. meghívójában.

A rendezvényt Györfi Mihály, Szolnok polgármestere, valamint Béres József, a MAVIR ZRt. átviteli vezérigazgató-helyettese köszöntő és szakmai beszédekkel nyitották meg.

„Az itt élő emberek azt szeretnék, hogy Szolnok a jövőben sokkal zöldebb és fenntarthatóbb legyen. Ezért örülünk, hogy egy hónapja Szolnokon átadhattuk az ország egyik legnagyobb napelemparkját, most pedig a MAVIR integrált villamosenergia-tároló rendszere is üzembe áll” – hangsúlyozta a városvezető a beszéde elején.

Szolnokon indult be Magyarország legmodernebb és legnagyobb energiatárolója

A polgármester kiemelte, a létesítmény környezetbarát, ezért egyáltalán nem károsítja a város környezetét:

„Ezt azért is fontos kiemelni, mert mi pontosan tudjuk, hogy nem mindegy, hogy valahol akkumulátort gyártanak vagy akkumulátort használnak. Ez a beruházás a jövő technológiáját, Szolnok és az ország energiakészletének zöld és hatékony kihasználását képviseli” – tette hozzá Györfi. Végezetül külön kihangsúlyozta, hogy az Európai Unió támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg a befektetés.

A polgármester után Béres József, a MAVIR ZRt. vezérigazgató helyettese tartott szakmai beszédet: „Ez egy óriási fejlesztésű programot jelent a MAVIR esetében. Nagyon köszönjük Szolnok város támogatását, nagyon sok támogatást kaptunk ennek a létesítmények a megvalósításánál. A szolnoki alállomás bővítését csak közösen lehet megvalósítani. Ezekkel a fejlesztésekkel garantálni tudjuk, hogy a csatlakozások és az energiaellátás biztonsága folyamatos legyen”.

A vezérigazgató ezek után a MAVIR fejlesztéseiről és az akkumulátortechnológia jelentőségéről is beszélt.

„Nemcsak hagyományos, vasalapú fejlesztéseket végez a MAVIR, hanem más intelligens megoldásokat is alkalmazunk. Az akkumulátortechnológia és a tárolók létesítése nem egy piaci eszköz, hanem arra használjuk, hogy például a napelemcsatlakozásoknál az átmeneti túlterhelődéseket el tudjuk kerülni a hálózatunkon. Ennek az első eleme Magyarországon a legnagyobb integrált házat jelenti, melynek megvalósítását ünnepeljük most itt együtt”.

A beszédek után ünnepélyes szalagvágással hivatalosan is megnyitották az energiatároló-rendszert, amelyet a látogatók védőfelszerelésben, szakemberek kíséretében járhattak be.

Szerző: Horváth Zsolt

Képek: Vajó Levente

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek